Az alábbi írással szeretnék némi segítséget nyújtani azoknak a sporttársaimnak akik még csak most ismerkednek a blades balinozással.
A “pengék” fémből készülnek, elterő formavilággal és súlyozással. Jómagam is előszeretettel, és hatékonyan használom őket évek óta. A Lurefans cég szortimentjében megtalálható a Baby Snake család, amellyel az
összes hazai ragadozónk nagyszerűen fogható, elsőként mégis a balinokat veszem górcső alá.
A blade az egyik leghatásosabb fegyver az év bármely hónapjában,ha megfelelően kínáljuk fel a balinoknak.
Évszaktól függően minden ragadozónak változik a vadászterülete,így az őnöknekis. Melegebb hónapokban túlnyomórészt a felszínen/felszín közelében ,míg a hidegebb hónapokban a vízoszlop alsóbb rétegeiben táplálkoznak.
A tilalom végeztével már általában a felszín közelében vadásznak. Ilyenkor a rablásaikat látva kiválóan belőhetjük, hogy melyik részeken keressük őket. Érdemes a rablásokon túldobva kezdeni a bevontatást, hogy a csalink már a megfelelő tempóban érkezzen a kapászónába. Ha nem látok aktivitást akkor sincs baj. Ilyenkor is a vasakat akasztom először kapocsba, mert ezek kiváló kereső csalik. Messzire dobhatóak, és gyors tekeréssel nagyon hamar átfésülhetjük velük a meghorgászni kívánt területet. Én kezdésként : egy hosszú dobást követően a lehető legnagyobb tempóval tekerem a bladet. A balinok imádják a sebességet. Az esetek többségében ez a pofonegyszerű módszer sikerre is vezet.
Amennyiben erre nincs érdeklődés trükközök kicsit. Néhány gyors tekerés után visszaejtem a csalit, majd újra tekerem és ismét szünet. Ha az adott napon ezt eszik a ballerok, akkor a kapások 99%-a az ejtési fázisban érkezik.
A harmadik vezetés adja magát. A blade-et bedobás után leengedem a fenékre,és onnan kezdem el lassan,negyre gyorsulva visszahúzni.
Erre a pecára Lurefans X50-et és az X55-öt használom leggyakrabban. A két csali ugyanolyan formájú, csak a méretükben és a súlyukban tapasztalhatunk eltérést. Az X50 5cm és 7.5g,míg az X55 5.5cm és 9.5g. Akkor szoktam az X55-öt feltenni, amikor a kisebb testvérével nem érem el az őnöket. Mindkét csali összehangolt felszereléssel messzire dobható, és igen erős rezonanciát kelt a vízben. Szemmel láthatóan kecses, áramvonalas csalikról beszélünk. Az X-ek BKK horgokat kaptak, amik szerintem zseniálisak, hosszú ideig hegyesek maradnak és rettentő erősek. Ezt komoly előnyként tüntetném fel más gyártók horgaival szemben.
A csalik hátán két lyuk található (ez igaz az összes Lurefans blade-re). Ezekkel szabályozhatjuk a “pengénk” veretését. Amennyiben az első lyukba akasztjátok a kapcsot akkor bevontatásnál kevésbé rezeg, mint ha a hátsóba akasztanátok. Én legtöbbször az első lyukkal kezdek mert az a veretés szinte mindig elég, csak a visszaejtős technikánál szoktam váltogatni a hátsóval.
Térjünk rá a színválasztásra. Tiszta víznél a természetes színeket preferálom ( Color: 08,10,29), ám ha ezekre nincs kapásom akkor az élénkebb/attraktor színeket választom (Color: 14,55,62). Koszos/sárosabb víznél az élénk színekkel indítok. A balinok nagyon szeretik a fehéret, ezért különösen eredményes a 14-es szín. (Alább az X50 színskála)
Ehhez van is friss sztorim. Május elsejét egy igen frekventált helyen kezdtük a barátaimmal. Hajnali 4-kor értünk ki, de már többen voltak a pályán. Nem tudtunk mit tenni, bíztunk benne, hogy az aznapra beígért eső valóban megjon. Megjött.
Ahogy elkezdett esni, úgy fogytak a pecások. Láttam, hogy előtte egy másik típusú vassal próbálkoztak a srácok, átütő siker nélkül. Kiürült a placc, így néhány perc múlva már az ígéretes helyről kezdtem szórni a vizet. A kapocsba természetesen a 14-es színkódú X50 került, mert a víz elég opálos volt. Harmadik dobásnál jártam, amikor szemből szétbombázta egy balin. Nagyon jó volt látni, ahogy a szétdobált vízen egyből reagáltak a váltásra a halak. Ezután nem sokkal később volt még egy fékhúzós akcióm ami sajnos nem akadt. Biztos vagyok benne, hogy az eltérő rezgés/szín kombinációja ingerelte kapásra őket.
Pár nappal később visszatértem a helyszínre édesapámmal és egy barátommal. Előzetesen azt az infót kaptuk, hogy napközben lehetetlen halat fogni, valamiért nem esznek. A víz is csak alig folydogált, és sokkal tisztább volt mint elsejen. Ezek ellenére biztos voltam benne, hogy megetetem őket, de arra nem számítottam, hogy ilyen gyorsan. A 8-as színkódú X50 került a kapocsba, a tisztább víz miatt. Negyed óra alatt három fékhúzós bitang rávágás, és három jó erőben lévő balin díjazta az elméletemet. Ha tudjátok, hogy a pályán amin horgásztok ott a hal, de nem eszik, akkor váltogassatok típusokat, színeket és megjön a hal!
Amikor hűlnek a vizek, a keszegfélék összeállnak a mélyebb részeken,ezért az őnök is ezek a csapatok szélén portyáznak nagy bandában. Ilyenkor a vízoszlop felénél, vagy akár egészen fenékközelben vezetett csalival nyílik lehetőségünk a megfogásukra. Ahogy hűl a víz, a rablóhalak is jobban reagálnak a nagyobb csalikra. Ekkor jön el az X60 és az X70 ideje. Ezek már jóval súlyosabb csalik, erősebb felszerelést is igényel a használatuk. Az X60 6 centijéhez 13.5g társul, míg az X70 már 7cm és 19.5g.
Ezeket a csalikat lassú, monoton vezetéssel célszerű a táplálékhalak alatt/között vezetni. Folyón bevált technika a fenékre leengedett, majd onnan hirtelen felugrasztott csali. Nem mellesleg ilyenkor a süllők/kősüllők is ezeken a helyeken tartózkodnak amik szintén szeretik a vasat, de ez egy következő bejegyzés témája lesz.
Mindenképp próbáljátok ki ezeket a csalikat,ha idáig nem tettétek. Nekem rengeteg szép élményt okoztak versenyen,és hobby pecán egyaránt. Biztosan mondhatom,hogy aki sikeresen szeretne balinra pergetni,annak kell,hogy a dobozában lapuljon néhány vas.
Feszes zsinórt!!
#fahalteam #lurefans #x50 #x55 #x60 #x70
Németh Boldizsár