Lurefans E-39 – Mérges mindenes

Sziasztok!
Évek óta használom sikeresen a Lurefans E39-et, ezért úgy döntöttem írok pár sort a tapasztalataimról. Ezen idő alatt sok pályán/szituációban bizonyított, így vált az egyik kedvenc csalimmá. Hogy néhány példát említsek: csorgós domolykózás,kikötői sügerezés Svédországban,fővárosi jászozás és balinozás etc. Univerzális csali, mellyel az összes hazai ragadozónk szépen fogható. A legtöbb helyzetben hozza azt a kis pluszt,ami miatt eredményesek lehetünk vele.

Lurefans E-39 - Mérges mindenes 1 

Néhány technikai adatot megosztanék az Excavator-ról. Ez a kis felúszó crank 39mm,és 4.8g. Kis súlya ellenére egy hozzá igazított felszereléssel pontosan és messzire dobható. Stabil, nem ijed meg az erős sodrástól sem.Testében található egy golyó mely diszkréten kotyog bevontatáskor. Ez a tulajdonsága akkor előny mikor kicsit koszosabb a víz,esetleg éjszaka van. Ilyenkor a ragadozók a szemükre kevésbé hagyatkozhatnak,ám a csörgés útbaigazítja őket.
Csalink maximum két méterig merül bevontatásnál,de ez függ a sebességtől és a bot helyzetétől is. Feltartott spiccel twitchelve akár felszín közelében is vezethető.
Mint minden Lurefans wobblernél, a gyártó itt is szabadon engedte fantáziáját a festés terén. Huszonegy szín áll rendelkezésre, így nyugodtan állíthatom, hogy minden helyzetre találunk megfelelőt. Ezen a cranken is megfigyelhető a Lurefans márka védjegyének számító nagy,hangsúlyos szem. Nem szabad megfeledkezni a horgokról sem! Az E-39 is BKK horgokat kaptak, melyek már rengetegszer bizonyítottak. Könnyűek, karcsúak mégis brutális erőt rejtenek magukban. Ez nem az a wobbler amin horgot kell cserélni!

Lurefans E-39 - Mérges mindenes 2

A megfelelő időszakban/helyzetben használva éjjel és nappal is hatásos fegyver az E-39. Igyekszem a tapasztalataimon keresztül bemutatni, hogy én milyen körülmények között akasztom őket a kapocsba.

Lurefans E-39 - Mérges mindenes 3
Balán Attila

Nagyon szeretem csorgós/gázlós pecánál. A part legszélét dobom, majd becsobbanás után hagyok néhány másodperc szünetet tekerés előtt. Igen sűrűn már a becsobbanás pillanatában érkezik a kapás,időnk sincs elkezdeni a bevontatást. Ha elindítjuk meredeken tör lefelé, egyből befúrja magát a termetesebb domolykók lakhelyére akik fékhúzós rávágással honorálják ezt. Kisebb patakoknál is kiválóan működik. Ezeken a vizeken lassan végigkopogtatom vele a köves aljazatot, onnan szippantják fel a táplálkozó domik. Ilyen helyeken érdemes a lekoppanás után picit sodortatnunk, mert a már nem verető/sodródó crank is kiválthatja a rávágást. Mivel a testéhez mérten hosszú csőrrel rendelkezik, ezért könnyen átbukik az apróbb köveken/akadókon elakadás nélkül.

A fővárosi kövezéseken ahhoz mérten vezetem, hogy mit választok ki célhalnak. Balinozásnál nappal sodrásnak felfelé dobva gyorsan vezetem, míg sodrásnak lefelé dobva közepes tempóval. Érdemes az utolsó pár méteren begyorsítani, mert sokszor ez váltja ki a rávágást. Leginkább akkor használom balinozáshoz amikor nem mutatják magukat, kissé lejjebb portyáznak. Nappal szinte kivétel nélkül a természetes színekkel kezdek. Kedvencem a #25-ös mely már sokszor bizonyította eredményességét. Ha erre nem érkezik kapás, akkor a #44-est választom. Ez egy igen érdekes festés, mely véleményem szerint átmenetet képez a “nappali” és “éjszakai” színek közt. Érdemes minél több színt magunknál tartani, hogy minden változásra megfelelően tudjunk reagálni.

Lurefans E-39 - Mérges mindenes 6
Németh Boldizsár

A jászozás merőben mást igényel. A pálya kiválasztásánál ügyelek rá, hogy valami “dobja” a vizet, és legyen a közelben egy visszaforgós limányos rész. Legtöbbször a gyors/lassú víz határán sikerül elcsípni őket. Ilyenkor hosszan lefelé dobok (néha úsztatom is) ,és lassan vezetem vissza. A kapások egészen elképesztő vehemenciával érkeznek.
Fontos tudni, hogy a jászok puhaszájú halak, ezért könnyen verik le magukat a horogról. Pont ezért alkalmazom jászozásnál a Westin Streetstick 213 centis 2-10 grammos modelljét. Nagyon rugalmas pálca, ezért kevés halvesztésem van vele, és a pont ideális dobósúlya miatt könnyen, nagyon messzire lövi ki az Excavatort. Jaszkózásnál is fontos a felszerelés összhangja, ezért újabban az YGK X4 Upgrade PE 0.2 vastagságú zsinórját nyúzom. Kiváló tapasztalataim vannak vele mind dobástáv, mind erő tekintetében, ezért a jövőben biztosan ezzel a kombóval oldom meg ezt a pecát. Érdemes időt/energiát szánni a jászokra, mert a semmivel össze nem téveszthető, brutális kapásaikkal hamar meghálálják!

Éjjel legtöbbször szintén ez a lassú vezetés ad halat a Dunán. Ami érdekes, hogy sötétben már a balinok is a lassú csalivezetést részesítik előnyben. Nem ritka, hogy jászozás közben több balin is beesik E39-re. Éjszaka a #28-es színt használom szinte kivétel nélkül. Ilyenkor a süllők/kősüllők is kiveszik részüket a mókából. Ők legtöbbször akkor támadnak, amikor az Excavator szinte a lábunk alatt eléri a kövezés szélét. Örvendetes, hogy a fővárosban az utóbbi években jelentős számban megjelentek a méretes süllők. Ez vélhetően a halászat megszűnésének, és a fokozott halőrzésnek köszönhető. Közülük szépen lehet csipegetni, az éjszakai balinozás/jászozás mellékhalaiként.

Lurefans E-39 - Mérges mindenes 9
Fejes András

Sügerezni is előszeretettel használom. Ilyenkor bedobás után gyorsan a hínármező/akadó mélységébe tekerem, majd lassan twitchelve vezetem. Itt is érvényes az, hogy döntő töbsségben a megállítás/újraindítás pillanataiban érkezik a kapás. Sokszor ha gumival nem tudok eredményt elérni, az E-39 akkor is eredményes. Csekély mérete miatta az átlagos méretű sügerek már támadják,de a darabosabbak érdeklődését is felkelti. A Balatonon különösen eredményes az őszi-téli hónapokban. Ekkor számítani lehet sügéren kívül csukára is, ezért érdemes egy vastagabb fluoro előkét kötni elé ami még nem butítja, de ellenáll a csukáknak is.

Lurefans E-39 - Mérges mindenes 10
Fejes András

Fűződik pár emlékezetes történet is ehhez a kis crankhez.
Tavaly augusztusban Istvánnal eldöntöttük, hogy sötétben ránézünk a jászokra. Egy forgalmas dunai kövezést választottunk ami korábban sok szép halat adott. Aznap este a sokat bizonyított #28-as színkódú Excavator mellett tettem le a voksom.
Nem láttunk más horgászt a placcon,ezért bizakodva kezdtük el szórni a kedvenc részem. Öt perc dobálás után egy finom, ránehezedős kapás után perecben maradt a botom. Szóltam Istvánnak, hogy jöjjön mert jó halam van. Itt elkezdődött a húsz perces fárasztás, melynek első felében fogalmunk sem volt mi harcol a zsinór másik végén. Volt hogy komótosan lopta a métereket, aztán egyik pillanatról a másikra szélsebesen nekiiramodott. Jópár 30-40 méteres kirohanás után átsejlett a felszínen egy hosszúkás, izmos sziluett. Kicsit később néhány lomha fordulás után megmutatta magát a tökéletesen szájszélbe akadt amúr. Kellett volna egy pillanatkép akkor az arcunkról. A jászra hangolt, finom szerkó végül megtörte a furcsa ízlésű növényevő erejét, és sikerült partra segítenünk.

Lurefans E-39 - Mérges mindenes 11

Szintén egy dunai kövezésen Marcell barátommal próbáltunk rá a jászokra. Néhány balinon és rontott kapáson kívül nem igazán voltunk eredményesek. Fényváltáskor megbeszéltük, hogy dobálunk egy kicsit aztán elengedjük a napot. Az egyik kedvenc kövemről eleresztettem egy dobást párhuzamosan a kövezéssel. Az volt a tervem, hogy a sziklák szélét végig tapogatom az Excavatorral. El is érte szépen a csalim a köveket, és szépen bukdácsolt közöttük. Amikor éreztem, hogy nagyon kopog akkor egy picit visszaengedtem, majd kezdtem elölről. Féltávon járhattam, amikor egy tompa, elnehezedős ütésnek vágtam be. Halam észre se vette, ahogy a lágy wobbleres bottal megakasztottam. Másodpercekkel később azonban elindult a tipikus nagy süllős fejrázások kíséretében az akadós fenék felé. A felszerelés nem méteres süllőkre volt optimalizálva, ezért néhány méter lehúzott zsinór után elpattant a vékony fonott vélhetően egy nagyobb kövön…
Érte még visszamegyek!

Lurefans E-39 - Mérges mindenes 12

Németh Boldizsár

#fahalteam #lurefans #excavator #bkkhooks