Húsvét, sonka, tojás és sügerek…

Nálunk már elmondható hagyomány, hogy minden húsvétot a feketesügerezés szépségeinek szentelünk. Régebben is tudatosan “menekültem” a locsolók elől a tiszai nyaralónkba, ahol ilyenkor több napos horgászat, pihenés várt mindig rám. 🙂 
A tavalyi évben ilyenkor megfogtam az egyéni rekordomat, ez egy jó időszak, nagyon bíztam benne, hogy az idei év is adni fog.
Ráböktünk a naptárban egy napra, lázas készülődés, wobblerek, gumik pakolászása, reggel korán kelés, indulás a Délegyházi tavakra. 
A szél mostanában mindig fúj, akkor sem volt ez másképp, így elsőre kerestünk egy szélcsendes öblöt. A nádszélekben már javában zajlott a kárász, dévér ívás, a kavicsosabb partoldalon pedig a küsz ívás, locsogás mindenfelé. Néztem egy ideig a vizet, aztán úgy döntöttem a wobbleres botomat állítom csatasorba, mégpedig egy számomra nagy reménységgel, a Westin Platypus-al (Platypus jelentése kacsacsőrű emlős) , aminek cikázó, idegbeteg mozgása meg-meg állítva jól imitálhatja az akkor épp ívási lázban égő halak össze-vissza, rohanó mozgását.

Húsvét, sonka, tojás és sügerek... 1
Tökéletesen lebegő Westin Platypus

Miközben raktam a kapocsra a Platypust, kihallottam a locsogások közül egy kicsit másabb, rablásra emlékeztető loccsanást, ahogy odanéztem láttam egy kis lyukban a fodrozódást, gyorsan oda is dobtam, a lyuk legszélébe esett a kis kacsacsőrű. Egy taktust tudtam húzni rajta, amikor bumm, brutál kapás után beszólalt a fékem. Éreztem, hogy nem az aprajából való, amikor felhoztam, láttam, hogy nem sok tartja a horgon, persze három gyönyörű kiugrással is megörvendeztetett, hadd izguljak kicsit…? a végén mégiscsak szákba került és ott már ki is pattant belőle a horog, szerencsém volt. Csodálatos, duci, jó nagy sügér volt, kevéssel elmaradva a tavalyi rekordomtól.

Húsvét, sonka, tojás és sügerek... 2
Húsvéti szépség

Amikor ilyen jól indul a nap, az mindig gyanús.. rendszerint sehogyse folytatódik. ? Erre viszont Attila pár percen belül rácáfolt. Ő a Jatte Multi Jointed kígyózó mozgásával próbálta elcsábítani a sügereket, sikerrel, bár itt is látszik, mennyire a végét csípte el a hal. 

Húsvét, sonka, tojás és sügerek... 3
Westin Jatte Multi Jointed

Elég vehemensen támadták a csalikat, nagy örömünkre, mert az elmúlt időszakban csak csipkedős, épphogy kapásokkal, jóval nehezebb volt őket elcsípni. Mentünk tovább bogarászni a szélcsendes öblöket, de az ívással egyidejűleg a sügér kapások is alább hagytak. Nekem egy hosszabb szünet következett egy-egy sikertelen akasztással, kapással, a gyors cikázó csali bár érdekes a halaknak, sokszor szájszélben akad, vagy elvétik. Ez minden alkalom után belőlem csak gyorsabb, idegesebb vezetési technikát váltott ki, a végén beláttam, váltanom kell, ha halat akarok fogni! ? Attila közben szorgalmasan, nyugodtan kereste a csalit, amivel meghozhatja a sügereket. Nyílván a nyugodt hozzáállás kifizetődőbb, Attila megtalálta mi kell a halaknak, hát Fatbite! Adódott neki vékonyabb fluoron egy két izgalmasabb pillanata, vajon viszont látja-e a csaliját, vagy sem. 🙂 de a szerencse mindkét esetben mellé állt.

Lassan a nap vége felé érkeztünk és a széleken már nem volt olyan élet, egy-két kisebb fekete jött még. Felraktam hát az egyik kedvenc gumihalam, a hypoteez-t, tudom, hogy imádják, igazi sügérmágnes.. Mivel ma a tempósan vezetett wobblerek hoztak eredményt, a gumit is agresszívebben kezdtem vezetni, aminek rövidesen meg is lett az eredménye. Most a mélyebb vizek adták nekem, Attila közben a kisvizet pásztázta és szépen jöttek a nagytestű sügerek. 

Összességében kijelenthetem, hogy a legjobb húsvéti feketesügerezésünkön vagyunk túl, reméljük a jövő évi ugyan így sikerül, napsütés, meleg, nagy sügerek, nyugalom.

Húsvét, sonka, tojás és sügerek... 10
Westin húsvéti feketesügér