A Tisza tavi kaland véget ért vasárnap.
Hazafelé, olyan helyeken haladtunk keresztül mint Kömlő csodás faluja vagy épp Átány ami arról is nevezetes hogy, vasárnap délután is nyitva a dohánybolt.

A hazaút majdnem unalomba fulladt ámde megérkeztünk Jászjákóhalmára.
Itt (is) folyik a Tarna. A wikipédia szerint patak… a többit meg olvasd el a linkre kattintva.

A gugli szerint a folyó és a patak összefolyása nem volt messze, úgyhogy azt a szakaszt vettük célba.

Már hazafelé

Érkezés, szerelés, majd a nyakig érő csalánra való tekintettel hosszú ruha felvétele.
És a csalánon túl…

 

Only guerillas

Sokat ígérő és még többet követelő pályán találtuk magunkat.
A hely csudaszép, a víz elég gyorsan hömpölyög, bedőlt fák, alámosott partdarabok mindenfelé.
Talán a harmadik dobásra érkezett egy virgonc sügérifjonc.

Az első zagyvai halam

Már megérte.
Aztán Ricko barátom meglepetése amikor a lefelé úsztatott wobblerét ledurrantotta egy csinos domi…
Na az is megért volna egy misét
A srác, első dobásra megfogta élete első domolykóját.
Volt öröm e bodottáá.

Ricko domija

Aztán nem. Következő dobásra ugyanis elköszöntem az E39 wobimtól.
Pedig úgy szerettem.

Rickoval elváltunk egymástól, mert a Dunán sem szeretünk egymás nyakában lihegve dobálni, meg amúgy is, ezt a vizetegyedül kell átélni, befogadni.
A magány ötödik percében ez megtörtént, ugyanis olyat estem, hogy ha bárki látja elröhögni az összes halat a környékről.
Miután kimásztam a vízből én is ezt tettem, aztán sürgősen elzúztam délnek. Vagy keletnek. Vagy mindegy is, a folyásnak lefelé.
Küzdöttem, átverekedtem magam csalánon rekettyén, magasparton, mint egy true dél amerikai gerilla.

Lekúszok, lábujjhegyen billegek egy bokor maradványán és mit látok?
A túlparton két spori, feederbotokkal, széken ülve, érdeklődve nézi a mutatványt.
Köszöntünk egymásnak illendően, majd mindenki visszatért a maga dolgához. Közben azért fél fülemet megütötték a beszélgetés foszlányai: ”na komám, mondom én, bolondok ezek a pergetősök. Az is csak mászik ott a gazban…”
Hal nincs, lelépek.

Kint, a dzsindzsás szélén cigire gyújtok, sétálok lefelé. Nem nyomaszt a haltalanság, a folyó kegyeibe fogadott, már első alkalommal. Hirtelen őzbak ugrik elém a csalánból. Kicsivel odébb fácán fut át előttem hangosan méltatlankodva.
Embernek nyomát csak a tőlem balra lévő töltésen látom, kerekek taposta ösvény formájában.
A hétvégi tiszatavi pihenés után még bennem lévő feszültség is oszlik lassan.
Újabb és újabb réseken bújok be, dobok párat és állok odébb.
Nézem a térképet, itt egy híd van.
Nézem a tájat, nem lelem.
Aztán jobbra fordulok és hirtelen előttem van.
Nem számítottam egy Lánchídra vagy ilyesmi, de ez…
Mindenesetre passzol a képbe.
Szép, jó, kifejezetten hangulatos.

Muszáj volt egy ilyet is

Ahogy átóvakodok rajta, recsegnek a gerendák, némelyik meg is hajlik.
A túlparton lemászok a hídlábhoz, hátha rejt valamit számomra. Fentről láttam ám a domikat
Kb ötödik dobásra ismét sügeres lesz a kezem.

Felülök a gerendákra, száradok és próbálok eltűnni. Szinte semmi nem töri meg a csendet.
Aztán csörren a telefon.
Ricko jelzi, hogy ideje menni.
Visszafelé, még egy utolsó próbálkozás az autóút hídja alatt.
Koppra ugyanaz a víz mint Eger környékén ahol Gubapistivel utoljára dobáltunk.
Szélén lassú, középen sodrós víz, a végén egy mini zúgóval, alatta pedig, vad, örvénylő patak.
Az idő rövidsége miatt alig tíz dobást engedek magamnak.
Elsőre utánavág valami a Salmo cserebogárnak.
Másodikra is. Áhh…kicsik.
Megdobom a túlpartot, egyet tekerek és máris ledurrantja valaki. Apró, talán húsz centis balingyerek a tettes. Mégis elégedettség van, jó volt a megérzés.
Utolsó dobás, szakadok vagy nem szakadok alapon, a zúgó alá megy.
Az örvény elkapja a kínai mikrowobit és szinte azonnal karikába ugrik a Rapture.
Itt és ekkor értettem meg Gubát, B.Attilát és az összes többi megszállott bolondot akik kúsznak másznak egy-egy méretesebb domiért. Az enyém nem az a csúnya nagy, fogtam ekkorát a Dráván is, meg nagyobbat az RSD-n, de Ő itt…

A Tarna hala

Megmutatott valamit amit eddig még sosem láttam, éreztem, de azonnal rákaptam az ízére.
Tudtam, itt tényleg ez volt az utolsó dobás.

Most. Ma. Egyelőre.
Öt perccel később az anyósülésen csak ültem, bambultam ki a fejemből és minden rendben volt.