Egy csodálatos reggelre ébredtünk a Balaton-parti kis városban, Siófokon. Édesapámmal reggeli frissítőnket az erkélyen ittuk meg, az álmos somogyi dombságot figyelve. Reggeli szokásaink végeztével egy kisebb túrára kerekedtünk fel. Húsz perces séta után megérkeztünk a Csépány  horgásztóhoz . Leadtuk engedélyeinket a tó tulajdonosánál,és kiváltottunk nála két sporthorgász jegyet. Megindultunk táskáinkkal az oldalunkon, a legutolsó stég felé. Mikor megérkeztünk, egy  probléma tárult elénk, melyet meg kellett oldanunk. Át kellet verekednünk magunkat a  sáson, mely benőtte az egész bejáratot . Átérve a sűrű növényzeten , káprázatos látvány fogadott minket. A  fák felvették őszi, sokszínű ruhájukat. A madarak, és békák hangukkal bűvölték el az embert. A víz olyan volt mint egy tükör, néhol egy-egy hal csobbanása törte meg a csendet és a gyönyörű vízfelszínt. Felszerelésünket kicsomagolva nekiláttunk a terep felkutatásának. Édesapám egy egyszerű kanalat tett fel előkéjére. Egy nagy suhintás a bottal és a csali máris a vízben csobbant . Miután lesüllyedt a kanál a tó fenekére, elkezdte tekerni az orsót. Eközben magam is összeraktam pergető botom és egy villantóval próbálkoztam. A nagy horgászat közepette, észrevettünk egy bodorka csapatot, mely a nád által nyújtott hűsben úszkált. Dobást dobás követett, már pergető táskánk elrejtett zugaiban lévő csalikat használtuk. Taktikát kellet váltanunk , mert ha így folytatjuk nem fog hal akadni a horgunkra. Hozzányúltunk régi, de egyben fogós csalijainkhoz. Én egy zöld, leharcolt, tigriscsíkos woblert választottam (ami a kedvencem) . Apám egy narancssárga színű twistert tett fel horog végére. Lassan kiballagtam a stég végébe, és dobtam a botommal. Loccsant a gumihal a tó felszínén. Leért az iszaphoz , s elkezdtem pecegtetni . Hirtelen nagy rántást éreztem a horgászbotom spiccének végén. Hatalmas csata kezdődött a hallal, bennem tombolt az adrenalin . Megindult jobbra, balra , és a halaknak védelmet nyújtó nádas felé . Büszkén álltam a ragadozó hallal szemben, és tartottam a botot. Karikába hajlott a pálca de mégis sikerült felhúzni a felszínre a pikkelyest . Egy kapitális  csuka ,melynek  óriási szájában az én kicsiny csalim lógott. Csapott egy nagyot és újra megindult. Már-már úgy látszott hogy a halnak kedvez a szerencse. Mégis sikerült kifárasztani. A nagy küzdelem végén, édesapám  segítségével kiemeltük a  halat a vízből.  Lemértük és majdnem 12 kilógrammot nyomott . Majd képet  készítettünk róla. Visszaengedéskor ( ahogy egy jó sporthorgász csinálja), váratlan dolog történt. Elkezdet ficánkolni a merítő hálóban, mintha megőrült volna. Hirtelen egy csapás, mely apám combját érte és a telefon mely zsebének mélyén lapult ,már csobbant is a tóban . Abban a pillanatban nem tudtuk mi tévők legyünk. Pár perces tanakodás után eldöntöttük , hogy valakinek be kell mennie érte . Édesapám egy szál gatyára vetkőzve, bement a jéghideg vízbe.  Egyszer csak fényre lettünk figyelmesek,  mely a tó fenekéről jött. A telefon kijelzője világított és villogott . Ez a fény segített abban , hogy sikeresen megtaláljuk a mobilt. Egy- két perces kutakodás után sikerült kiemelni  a mobiltelefont a vízből. Ez alatt a hal vígan úszkált a szákban , mintha nem Ő tette volna ezt az egész galibát. Végül visszaengedtük a halat második próbálkozásra. Csendben elúszott a neki életet biztosító vízben. Boldogok voltunk ,mert nem mindig akad egy ilyen gyönyörű hal az ember horgára. A nagy örömködés közepette, bámulatos látványra lettünk figyelmesek .  A Napéppen  mögöttünk ment le a horizonton , százszínűre festve az égboltot. A szél is enyhén fújdogálni kezdett. Ideje volt hazamenni.

 

Két fáradt horgász kellemes és páratlan élménnyel tért  haza egy csodálatos, izgalmas nap után. Legjobban annak örültek , hogy a fotó és a telefon is meg lett.