Ránk köszöntött az október… Nem is akárhogyan. Szikrázó napsütést és kora nyári időjárást idéző, 26 fokos maximum hőmérsékletet jósoltak mára. Becsapós ez ilyenkor már, hiszen kora reggel alig kúszik valamivel 4 fok fölé a hőmérő higanyszála és a patakok rohanó vizének celsiusza is jócskán visszaesett már így a lombok színesedésének időszakában. 

Fejesek az októberi nyárban… 1

Én mégis gázlós pecára készültem…                       

Fejesek az októberi nyárban… 2

Tovább csavarja a dolgot az az aprócska, de kicsit sem elhanyagolható tényező, hogy jelenleg csak a nyári (nem neoprén) melles hadra fogható. Komfortról kicsit sem beszélhetünk, mikor belépek a Zagyva cidris vizébe majd. Persze azért a két zokni, két nadrág kombó javít a nyári gúnya nyújtotta hőérzeten, de valljuk be nem az igazi. 

Nem érkezek korán a kiszemelt szakaszra, bőven elmúlt már 10 óra, mikor megkezdem a felszerelkezést az út mentén parkoltatott autó mellett. 

Kezdődhet egy kiadós séta…

Legalább 1,5 kilométert menetelek a több réteg ruhában (nagyon nem fázok közben), hogy majd folyással szemben haladva végig tudjam cserkelni kedvenc, több méter magas nádfallal szegélyezett, vadregényesen kanyargós partszakaszomat.

Kicsit zihálva, kimelegedve érkezem az első úgynevezett mászópontomhoz, merthogy van ilyen.

Nem úgy van ám, hogy bárhol, bármikor besétálhatunk, ahol csak szeretnénk. Szakadt partok, sűrű, tüskés, vadszedres szakaszok nehezítik már magához a vízhez való lejutást is. 

Ez azonban csak a kisebbik gond! 

Rafinált mederalakulatok okozhatnak merülési gondot az óvatlan, helyismerettel nem rendelkező horgászok számára. Nyáron még csak nem kellemes az ilyesfajta merülős meglepetés, most azonban a horgászat befejeztét is jelentheti az adott napon egy ilyen ballépés. A felsőbb szakaszok tereprendezési és szabályozási munkálataik okán a folyó vize szinte legtöbbször zavaros és gyakran zéró átláthatósággal bír, szóval amikor helyi jártasággal nem bíró ember próbál „vízre szállni” nagyjából az ismeretlenbe csúszik bele az agyagos partoldalról. Most talán életemben először olyan kristálytiszta, letisztult víz fogadott, hogy magam is meglepődtem. Persze már megvannak a bejáratott helyeim, hol, hogyan, mikor kell ki és bemászni a vízbe, de azért most jó volt látni ténylegesen is, mikor, hová lépek.

A letisztultság mellett a másik fontos tényező, hogy a kevés csapadéknak köszönhetően meglehetősen kevés víz csordogált az egyébként mélynek mondható célterületen. 

Mindenesetre csobbanok…

Elsőnek egy feltorlódott hordaléksziget előtti meglassult részen kísérleteztem… 

A tavaszi, koranyári időszakban még többnyire szép domik lakták, mostanra azonban mindig éles fogú, csíkos tigrisek lakhelyéül szolgál. Szinte minden alkalommal belefutok néhány példányba. 

Persze nem a nekik szánt előkével. Hazárdjáték ez, amiből szerencsére eddig mindig győztesen kerültem ki, egészen a legutolsó találkozásig, amikor egy szebbecske csuka harapta az előkét és vitte a kedvenc csalimat. Természetesen a faragvány pótolható, de szerencsétlen jószág azzal a 6 centis műanyaggal a torkában kvázi halálra van ítélve. Ezen felbuzdulva szereztem be előre felkapcsozott vastag (cirka 50-es) fluoró előkét. Pontos adatom nincs a valós méretről, mert ki tudja miért, de nem volt címkézve egyetlen csomag sem a horgászboltban. Hát van ilyen is…

Említettem, hogy ha nem is nagy példányokat, de szinte kivétel nélkül fogok csukát minden alkalommal, persze most, hogy készültem rájuk, nagyívben elkerültek… J

Fejesek az októberi nyárban… 5

De vissza a fejesekhez…

Tudni kell, hogy ez az a víz ahol a „nagy csali, nagy hal” elvét alkalmazva szelektálni kell a telényeket.

Rengeteg az apró méretű, arasznyi domi. A néhány centis csalik használatával csupán feleslegesen szurkáljuk össze a növendék halakat. És mivel szép számban élnek itt termetes matuzsálemek is, így kiváltképp érdemes rájuk vadászni a kevesebb néha több alapon. 

Ezen a mezsgyén továbbhaladva az idők folyamán kialakult egy maroknyi, alig két aprócska doboznyi szortiment, amivel jól lehetett szűrni a beeső méretet. 

A Lurefans „ravasz kölyök” család két kisebb tagját, a cc50 és cc60-t használom előszeretettel. 

De zavaros víznél, ha valami csörgős-veretős darabbal szeretném felkelteni a növényben lapuló nagyfejűek érdeklődését, akkor a Westin Fatbite 5,5 cm-es darabja rázza magát a kapocsban.

Ezen típusok különböző színei töltik ki a doboz fakkjait többnyire. 

A zéró merülésű darabok, habár nagy kedvenceim, szinte teljesen likvidálásra kerülnek, ha ide látogatok. Valamiért az itteni halak nem eszik őket!

Nem azt mondom, hogy nem fogtam még velük sohasem, de más vizeken mikor szó szerint habzsolják ezeket a típusokat és addig mennek utánuk, míg le nem pusztítják azokat a felszínről, itt akkor sem működik igazán. Az ok miértjére még nem jöttem rá sajnos. 

Pedig van néhány fogós darabom…

Vissza a jelenbe…

A szokottnál alacsonyabb víz elgondolkoztatott, mit is akasszak a kapocsba…

A gyorsan süllyedő típusok most alapból kilőve. Az akváriumi tisztaság miatt a csörgős darabokat nem tartom nyerőnek, ilyen körülmények között ritkán szokott jó választás lenni. 

Marad egy nem túl feltűnő színű Lurefans cc 60-as slow sinking változata. 

Pokoli jól dobható, így nem kell „lábujjhegyen” lopakodva haladnom előre, félve attól, hogy meglátnak idő előtt. 

Fejesek az októberi nyárban… 9

Sajnos néhány spotot leszámítva ez sem volt igazán nyerő.

Egy-egy mélyebb gödrön kívül nem tudtam megfelelően húzni, mert hamar összeszedte a fenéken heverő, lerohadt növényi származékokat. És az, hogy disznóként túrta az aljzatot, az sem volt igazán nyerő ezúttal. Zavaros vízben nem szokott probléma lenni. Sőt! Gyakran ilyen koppanások után érkezett a kapás. Most azonban inkább riasztotta őket. 

Töröm a fejem…

A pálya alsó része még ennél is sekélyebb, és ha már itt nem működnek a dolgok, akkor ott pláne nem fognak. 

Jól jönne most azokból a kiszórt zérókból egy kósza darab…

A víz közepén szétrámolom a melltáska tartalmát, de semmi használható nincs benne, még csak véletlenül sem. 

A maradék kis szakaszon, ami a kocsiig hátra van, többet sétálok dobás nélkül, mint szórva a vizet.

Kémlelek, leskelődök és egyre több, napozás közben megriadó egyedre leszek figyelmes. 

Próbáltam megdobni néhányat, de csak elriasztottam őket. Nincs mese, mára azt hiszem ennyi…

A csomagtartóban pakolászva rátalálok egy az előző esti „jászozásra” bekészített dobozra.

Felcsillan a remény…

Shallow crank-ek és E-39-ek társaságában kell lapulnia 1-2 wakebait-nek is. Szerencsémre van is!

Úgy döntök, visszamászok, és adok ezeknek egy esélyt…

Nyáron domolykót szinte csak a mély részeken az árnyékban megbújva lehetett találni, most azonban fordult a kocka. Élvezvén az októberi napfényt, teljesen kihúzódtak a „bokáig érő” részekre.

Ezzel a Yo-Zuri wakebait csalival pont az ilyen eseteket lehet megoldani. 

Az alig 10 cm-es maximum merülésével gond nélkül el lehet húzni a kritikus helyeken, pont a sütkérező domik orra előtt. 

A nap folyamán annyira félénken reagáltak mindenre, amit kínáltam nekik, hogy voltak kétségeim afelől, hogy ez maximálisan megoldja a gondjaimat.

Fejesek az októberi nyárban… 10
Fejesek az októberi nyárban… 11

A válasz hamar érkezett…

Egy nagyobb, nyitott napfényes részen, jóval túldobva azon, lassan kezdtem terelgetni magam felé a wobblert. Most először nem világnak szaladtak a műcsali közeledése láttán, hanem több irányból érkező tolóhullámok jelezték az érdeklődést. 

Majd bummm… megjött az első…

Innentől kezdve egy új, mondhatni nagyszerű horgászat kezdődött. 

Az egyre másra elém kerülő „napozó teraszokat” ezután igyekeztem okosabban kihasználni.

Mivel több egyed is pihent egy-egy ilyen laposon, célszerű volt nem azonnal a közepébe belerondítani, és az esetleges akasztás után kialakult csetepatéval világgá kergetni a többi példányt.

A hozzám közelebb eső szélétől indulva ejtegettem a dobásokat, egészen a meghorgászni kívánt rész túlvégéig.

A terv működni látszott, mert minden ilyen tartásról legalább 2-3 fejest sikerült lecsalogatni. 

Elég vegyes volt a méret, de sajnos az igazán nagyok ma elkerültek. 

Ennek ellenére hazudnék, ha azt mondanám, nem szórakoztam jól ezen a meleg „nyári” októberi pár órában. 

Titkon bízom benne, hogy kitart még néhány hétig a mostani időjárás és egy búcsú patakpecára még visszalátogathatok ide, mielőtt zordabb, komorabb arcát kezdi mutatni az igazi ősz.