Beköszöntött az ősz, az októberi hidegek beálltával a csatornákon visszahúzódik a hínár, ilyenkor pedig megjelennek a pergető nyulak a folyóvizek partján.

Nem volt ez máshogy most sem, a hónap második hétvégéjén amikor egy igazi crew pecát iktattunk be a naptárunkba.

A kora reggeli találkozáskor taktikai megbeszélést követően bepattantunk a Rabbit mobilba és terepen közelítettük meg a helyi vadvizeket hárman: Szabi, Attila és Tomi.

Csatorna, hamburger, haleső - Őszi kalandozás a Rabbit Dam Team-mel 1

A tervek szerint a csukákat és a süllőket akartuk vallatni a nap első szakaszában.

A kezdő állomáson mindenki megkereste a magának szimpatikus beállókat és dobálni kezdte a köddel borított pályát.

Szabinak azért volt különleges ez a reggel, mert most próbálta ki először új Westin Finesse 212 cm-es 7-21 g dobósúlyú igazi feszes, jiges pálcáját. A tapasztalatok meglepték nagyon: az első dobások után a csali minden rezdülése olyannyira érezhető volt, mintha egy vak embernek adtunk volna sétapálcát.

Néhány dobás után, csali vezetés közben egy óriási ütést érzett a Fishup U-Shadre és a jelentkező egy igen szép 2 kiló körüli sárkány volt. „Ez az, az új bot felavatva!” 

Ez után Atinál jelentkezett egy jó csukás kapás, mely sajnos nem akadt meg, ám Szabi is felfigyelt az eseményekre és konok módon oda célozta csaliját ahol előtte volt az akció. A terve bevált, ugyanaz a ragadozó vert oda, így elcsaklizta a gyönyörű, 2 kiló feletti krokodilt előle.

Szákba terelés után Attila kedves szavakkal illette a bitorló haltolvajt! 

A kezdeti sikerek után a helyszín befulladt, így a terveink szerinti következő állomás felé vettük az irányt.

A sejtéseink magukért beszéltek, a “nyúlgát” szimat nem hazudott.

Ati egy kisebb csípést követően brutális akcióba csöppent, egy igazi szörnyeteg verte el a Fishup Mighty Grub-ot.

Körülbelül egy méteres monstrum csukával nézett farkasszemet és megkezdődött a küzdelem.

A hal nem adta magát könnyen, egy kemény kirohanást követően azonban kihajlította a horgot.

Úgy tűnt ez nem Bagoly napja lesz, de persze rögtön ezután az előző óriás unokáját sikerült kézbe vennie egy Westin Hypoteez (fireflake) segítségével. 

A délelőtt néhány koppintással lepörgött ez után és a nagy izgalmakra megéheztünk.

Nálunk már hagyománnyá vált a kinti étel készítés a horgászatok közben, melyet egy kis gázfőzővel oldunk meg és mindig más-más finomságokat csinálunk rajta.

 A mai menü egy igazi kézműves Rabbit Burger volt, melyet új kabala állatunk Karel készített el a részünkre.?

Kaja után új placcot választottunk amelyre már Krisztián is becsekkolt, csatlakozva a csapathoz.

Ennél a pályánál kisebb csalikat készítettünk elő és UL botokat a kézben a békalencsével borított hínár sávok közötti lyukakat vettük célba, sügerek után kutatva.

A keresgélés közben néhány sügér és kis csuka jelentkezett eleinte, aztán volt egy kis szünet.

Ekkor Krisztián észrevett egy raj vörösszárnyú keszeget, melyeket célkeresztbe vett.

Mivel átlátszó vízben elég nehéz becsapni őket, ezért innovatív módon a Lunkerhunt River Worm-ból csípett egy kisebb darabot, amit egy apró horogra felfűzve, ólom nélkült kínált a vörösöknek.

A technika bevállt, sorozatos kapások és szép keszegek díjazták a giliszta utánzatot. 

Szerencsére társ volt a “szerkóban” a YGK G-soul X3 fonott zsinór, mely egy extra vékonyságú, igazi UL cucc, ólom nélkül is rendkívül jól lehetett dobni a pici csalit.

A zsinór színe élénk, viszont egy 40 centis flouorocarbon előkével biztosítva van az ember attól, hogy ez ne zavarja a halakat akár egy kristály tiszta patakban sem.

E közben Attila és Szabi talált egy nagyon ígéretes szakaszt, ahol mélyebb részeket tapasztaltak, amit aztán elleptünk mind a négyen.

Csapó hegyeket sikerült átverni mindannyiunknak, persze nem olyan könnyen, de a folyamatos ügyeskedés meghozta a sikert ismét.

A csalik a Fishup extra lágy, speciálisan ízesített ultralight gumijaiból álltak, melyeket folyamatosan váltogatni kellett, hogy tartani tudjuk a sügerek érdeklődését. Név szerint: Fishup Flit 2”: 026, Fishup Fancy Grub 2”: 017, Fishup Wizzy 1,5”: 016 és Fishup U-Shad 2”: 026.

Amikor nem segített már a csali csere sem és kezdett lankadni az aktivitás újabb dologgal próbálkoztunk, mely a nehezebb jig fej volt. Az agresszív csalivezetés ismét sok halat eredményezett.

Szabolcsnak beesett egy gyönyörű domolykó két sügér között a Fishup Wizzyre. Az öröm hatalmas volt, mert szinte láb alól érkezett a tiszta vízben ami elég ritka valljuk be…?

Tudtuk, hogy ez a nap ezzel a hallal vált tökéletessé és sokszor fogjuk emlegetni ezt a frankó, kalandos őszi pecát, amikor a halszámláló bőven a vártnál többet mutatott. 

Csatorna, hamburger, haleső - Őszi kalandozás a Rabbit Dam Team-mel 21

Kövessetek minket az Instagramon:

@rabbit_dam_crew

@fahalteam