Az elmúlt tíz évben számos országban csukáztam, sőt, négy világbajnokságon is részt vettem, melyek egytől egyig a csukáról szóltak. Ahány ház, annyi szokás, tartja a mondás, és ez itt is állt; mindenütt egy kicsit másképp kellett pergetni erre a halra. Az is igaz, hogy a legnagyobb csukás nemzetek stílusából erőteljesen kilógtunk – az egyébként időnként eredményes – körforgós és támolygós technikáinkkal. Az észt versenyzőket kétszer is láttuk nagyszerűen pecázni, először araszos wobblerekkel, egy év múlva pedig nagy jerk csalikkal mutattak be parádés horgászatot. Érdemes volt figyelni őket, sokat tanultunk tőlük és a többi északi versenyzőtől is. Persze, abban az irányban (és nyugatnak indulva is) karakteresen másféle vizek vannak – nagy kiterjedésű, mély vizű tározók, tőzeges tavak, hínáros csatornák és folyók, még távolabb pedig brakkvizű tengeröblök nevelik ki az akár méter feletti csukákat. A legtöbb kapitális csukafogással mégis a skandináv területek büszkélkedhetnek. Nem véletlenül, de ugyancsak innen ered az északi térség egyik legismertebb – és mostanában legnépszerűbb – brandje, a Westin is. Első találkozásom ezzel a márkával épp egy világversenyen, a 2015-ös észtországi vébén volt, amikor Sztahovits Peti barátommal egy helyi boltba betérve a Shad Teez gumihalakon (leginkább azok élethű megjelenésén) akadt meg a szemünk. Ekkor már régóta beszéltük az ismerőseimmel, hogy ideje lenne olyan plasztikokat is dobálni, amik valóban halszerűnek látszanak a tiszta vízben is; van szemük, uszonyaik, pikkelyes mintázatuk és élethű színeik – nem csupán stilizált halformák, mindenféle részletezettség nélkül. Mondanom sem kell, a Shad Teez-ből gyakorlatilag kifosztottuk a boltot, de mellé más különlegesség is került a kosárba, úgymint nagy süllőre a 15 centis, ígéretesen formabontó Hypo Teez, vagy a jól dobható és könnyen életre kelthető Swim jerkbait 6.5 és 10 centis modelljei.
Nagy tavak, nagy csalik, nagy csukák… Egyet biztosan jól tudnak a rutinos skandináv horgászok, még pedig azt, hogy tiszta vízben hogyan és mivel fogható meg a jó csuka – hiszen szinte mindig ilyen szituációban horgásznak. Nálunk, a bányatavakon kívül ugyan lehet, de nem egyszerű igazán tiszta vizű csukás helyet találni (kivéve talán a Balaton, de az is csak akkor, ha napokig szélcsendes, és így kellően letisztul). A csukáról köztudott, hogy zsákmányszerzés közben nagyon komoly mértékben hagyatkozik a látására, a kisebb példányok sötétben közel teljesen inaktívak. Ez egyben azt is jelenti, hogy a csukák látása kifinomult, tapasztalatom szerint jól érzékelik a színek közti különbségeket (árnyalatokat?) és akár a drótelőkét is. Az más kérdés, hogy sokszor egyáltalán nem foglalkoznak ilyen „apróságokkal”, illetve, ha a csaliról kapott erős jel felülírja a részleteket, hajlamosak minden óvatosságot félretenni. Visszatérve az északi népekre, ha megnézzük a csukás csalijaikat, az első szembetűnő különbség a méret lesz; hazai mércével mérve gigantikus halutánzatokkal horgásznak, legyen szó wobblerekről, jerkekről, gliderekről vagy különösen a plasztikokról. A nagy csalik előnyeit előttem már sokan, sok helyen leírták, így ezúttal csak pár, témába vágó tulajdonságot említenék: a nagy csali messziről is jól észlelhető, adott távból (nyilvánvalóan) nagyobbnak hat, a termetesebb falat ígérete pedig hamarabb támadásra ingerelheti a ragadozót. Időnként az is előfordul, hogy hatalmas vízterületen kell megtalálni egy-egy halat, ami ráadásul (valószínűleg) magányosan vadászik. Ehhez egy nagyméretű halutánzat sokkal jobb keresőcsali, mint egy kicsi, feltéve, hogy a célhal mérete sem épp csak 40 centi… A nagy csukák megfogásához zseniálisan értenek a skandinávok, ehhez tökéletesítették a nagyméretű gumihalakat, jerkeket, wobblereket, miközben például a jóval délebbre eső franciáktól – egyébként szintén örökérvényű – körforgókat és támolygókat kaptunk. Nem véletlen ez, összefüggésben van az különböző szélességi körök éghajlatával, a csukák eltérő viselkedésével, életterével. Mint ahogy az sem véletlen, hogy az utóbbi időben a Westin ezt a kis csalikra való igényt jó érzékkel észrevette, és mára megjelentek a palettában a nagyméretű fogós gumihalak mellett a 7-10 centis modellek is. Bár csukázásról beszélünk, azt nem árt észrevenni, hogy a fejlesztés ezzel telibe találta a süllős igényeket is, hiszen ez a méret gyakorlatilag egy tiszai, téli süllős etalonnak nyugodtan mondható. Nem titkolom, hogy annak idején Észtországban épp ilyen megfontolásokkal vettem a Shad Teez-eket, amelyek később be is váltották a hozzájuk fűzött reményeimet. A Shad Teez egyébként oldalról kellően (de nem túlzottan) lapított, kecses gumihal, ami formára a küszre hajaz, és létezik is olyan színváltozata, amely ránézésre már majdnem sneci. Az utóbbi évek worm-szerű gumijainak abúzusa után ez az élethű shad jelleg felüdülésként fog hatni a süllő(ző)k számára, elsősorban a nagyobb, másfél kiló feletti példányok pergető horgászatában. Egy tavaszi trükk Az éppen aktuális tavaszi csukázásról is ejtve pár szót, újra a nagy csalik kapnak szerepet. Egy korábbi írásomban már utaltam rá, hogy az ívásról visszatérő öreg csukák útja gyakran keresztezi a kisebb „szivarokét”. A nagy csukák a sekély ívóhelyekre vonuláskor, illetve onnan visszafelé gyakran nagy utat tesznek meg, ezalatt pedig áthaladnak a fiatal egyedek területén, amik így célkeresztbe kerülnek. A leívott nagy csuka – még ha nem is azonnal – de nagyon éhes, kondicionáló táplálkozást folytat, sok és nagy halat eszik, így a találkozás a kisebb csukák számára végzetes is lehet. Ha mégsem saját fajtárs kerül a jellemzően három kiló feletti egyedek étlapjára, akkor bő tenyeres, de akár félkilós, kilós kárászok, dévérek, bodorkák vagy más halak lesznek áldozattá. Ebben az időszakban – jellemzően április első felében – a csuka szándékosan céloz nagyobb táplálékhalakra, és gondolkodás nélkül ront rájuk. Nekünk, pergető horgászoknak a fentiek kétféle üzenetet hordoznak; az egyik, hogy ebben az időszakban lehetünk a legeredményesebbek kiscsuka-imitációkkal, a másik, hogy bátran használjunk testes műcsalit a meleg időszak beálltáig (kb. április vége). Ebbe a képbe a fent említett, élethű szín- és formavilágú, nagy Westin csalik pontosan beleillenek, de itt nem csak a klasszikus gumihalakra gondolok, hanem az ír vizeken legendás „Mike the Pike” csalira (amit anno, és nyilván poénból, „Csaba a csuka”néven magyarítottunk…), illetve ennek hardbait és hybrid verzióira is. De a sor meglehetősen hosszú, Ricky the Roach a bodorkás csali, Percy the Perch a sügéres, és így tovább, érdemes szétnézni a Westin csalik között. Csukás és süllős irányok A csukázás könnyű, tartják egyesek, illetve bizonyos fenntartások mellett jómagam is. Ha tiszta a vized, és jó a csalid, az már fél siker, hiszen a csuka rövidtávon elképesztő támadási sebességre képes, így ami tetszik neki, azt jó eséllyel utoléri. A technika ezekben az esetekben másodlagos, a szépen billegő, vibráló, verető vagy kombinált mozgást végző csalik egyenletes húzásban, „automata” módban is megoldják a feladatot. Ugyanakkor a csukák a populáris műcsalikat viszonylag gyorsan kiismerik, szükség van az újításra, kombinálásra, másféle típusok, színek, formák és persze, technikák felvonultatására, ha minden körülményben eredményesek szeretnénk maradni. Ebben a fejtörőben éppúgy jó megoldás a nagy csali használata, mint a kisebb típusokkal történő pergetés. Itt már nincsenek kőbe vésett szabályok, minden azon múlik, az adott vízen mekkora a horgásznyomás, esetleg vannak-e a „helyiek” által unalomig dobált típusok. Ilyenkor vesszük hasznát igazán az új formáknak, színeknek vagy méreteknek. Ehhez a csaliarzenál-frissítéshez zavarba ejtően széles választékot találunk a Westinnél, mind a plasztikos vonalon, mind a hydrid és hardbait csalik kategóriájában. Ám nagy csukák ide vagy oda, a tervezők a süllős csalikat sem hagyták ki a palettából, már csak a Skandináviában és Németországban is egyre népszerűbb pelagic-jiges módszer miatt sem. Hazai viszonylatban, átlagos méretű süllőkre, számos 6-10 centis Westin plasztik jöhet szóba, az egyes darabok részletességének kidolgozása egyszerűen gyönyörű, gondolok itt a 6.5 centis Hypo Teez-re Smelt színben vagy a 7.5 centis, Stanley nevű pikó-utánzatra, a névadó Stickleback természetes mintával, ami gébes pályán biztosan fogós lesz. Hasonlóan, tiszta vízben a kifejezetten vékony profilú Kick Teez ST mindkét (9 és 15 cm) mérete, Dirty Harbor vagy Striped Perch színben lehet nagy ígéret, és még a klasszikus palettát (chateuse, fire orange/yellow, pearl) nem is említettem, amik vitán felül fogós süllős darabok.
A Westin üde színfolt a pergetésben is, öröm, hogy végre elérhetők a brand termékei itthon is, hiszen első ránézésre is minőséget és átgondolt innovációt képviselnek. A márka pergető botjai számomra még csak katalógusból ismertek, a személyes próba május elején lesz. Addig is bátran ajánlom a Vikingek kardja c. objektív írást Horváth András tollából, aki már első idei csukázásán hallal próbálhatta ki a W3 sorozat jerkbotját. A magam részéről kifejezetten kíváncsi vagyok még a nagyhalas modellekre és a brand zászlóshajóira, a W8-as pálcákra is. A speciálisan nagycsalis, csukás botok szegmensében is eléggé foghíjas volt a kínálat itthon – eddig. A Fahal Kft., a Westin termékek kizárólagos magyarországi disztribútoraként jelent meg a piacon, a viszonteladók őket kell, hogy keressék majd. A csukázással szimpatizáló vagy a skandináv horgász trendre kicsit is kíváncsi pecásoknak pedig első körben a Westin online katalógusát tudom ajánlani. Érdemes alaposan átböngészni az oldalakat, mind a műcsalik, mind a botok tekintetében nagyon ígéretes termékekkel fogunk találkozni. Gégény Viktor
Westin, avagy a skandináv trend 4